dobayadam.hu

kultúrakutatás érthetően

A Nagy Anime Kutatás eredményei: kik a magyar animések?

Írta: 3 hozzászólás

Él Magyarországon három sztereotípia az animésekről.

Az első: az anime egy fiú-szubkultúra.

A második: az anime tinédzserhobbi.

A harmadik: az anime antiszociális.

Mindenki válassza ki a kedvencét. (Tipp: Amelyiktől a leginkább felmegy a vérnyomásod.)

Engem ezek elsősorban azért zavarnak, mert a most már két évtizedes személyes élményem az ügyben az, hogy a legtöbb ember, akit animésként ismerek,

  • húsz feletti,
  • nő,
  • és épp az anime miatt ismerte meg a barátait.

De hiába, az enyém egyéni tapasztalat, a teljes animés lakosságra ebből nem lehet tényszerű kijelentéseket megfogalmazni.

Bárcsak nyers, ellentmondást nem tűrő adatokkal is meg lehetne cáfolni a sztereotípiákat.

Oh wait…

anime kutatás

Filmszínházunk bemutatja:

A Nagy Anime Kutatás Eredményei!

(színes, magyar nyelvű Youtube-videó, 55 perc)

Azért szeretem a szilárd, kézzelfogható adatokat, mert azokkal nem lehet vitatkozni.

Szerencsére pont ilyenek vannak nálam. :)

A teljes nevén Nagy Anime- és Manga Kutatás a maga 68 kérdéskörével a legátfogóbb, 3168 kitöltőjével pedig a legnagyobb résztvevőszámú szubkultúrakutatás Magyarországon – de a kitöltőszámot tekintve nemzetközi kutatási mezőnyben is dobogósak vagyunk. Érzékeltetésképpen a Google kérdőívszoftvere nagyjából húszszor halálozott el, amíg sikerült előállítania Excel formátumban az 510 048 db cellából álló adathalmazt.

A kutatást a Magyar Anime Társaság 10 éves évfordulója alkalmából raktuk össze Pravda Szilviával egy hosszú beszélgetés után, ami arról szólt, hogy itt van ez az állítólagosan legnagyobb méretű és legaktívabb magyar szubkultúra, és nagyon idegesítő, hogy évtizedek után is csak sejtésekre meg kilencvenes évekbeli Blikk-rémcikkekre épül az animéket és mangákat szerető emberek elképzelt jellemrajza.

A rendszer három hónapig fogadta a válaszokat, és ez alatt az idő alatt többször is megfuttattuk az összes magyar animés közegben, amit ismertünk. A 3168-as kitöltőszám nem csak azért örvendetes, mert olyan baromi hosszú kérdőívet csináltunk, hogy eleve le a kalappal mindenkinek, aki végigcsinálta. Hanem azért is, mert ennyi embernél már lehet átfogó, tényszerű állításokat tenni a magyar anime-szubkultúra összetételéről – és ezt is csináltuk:

Láda Viktória

Láda Viktória piackutató rengeteget dolgozott a kilométerhosszú adatsorral, létrehozott rengeteg kereszttáblát és alkalmazott további, számomra digitális alkímiára hasonlító statisztikai szakcselekedeteket, és a létrejött eredmények fényében közösen részletesen is kiértékeltük, hogy mit mondanak el a kérdőív eredményei a magyar anime-szubkultúráról.

Előre szólok, hogy mivel hatalmas volt a kérdőív, hatalmas a hozzá tartozó videó is. Pontosan ezért hordozható változatban is elkészítettem a beszélgetést: a kutatási eredményeket PDF-ben, a beszélgetést pedig MP3-ban töltheted le, például utazás közbeni hallgatásra.

Hogy pontosan milyen eredményekre jutottunk a kiértékeléskor, ahhoz tekerj lejjebb, ha pedig letöltenéd a kutatást és a beszélgetést, akkor kattints ide:

Kérem a kutatási anyagokat!

 

Nagy Anime Kutatás – rövid összefoglaló

Aki a rövid verzióra kíváncsi sok hujjogással, annak itt a kutatás főbb eredményeit röviden összefoglaló bejelentés – és a jelenlevő kb. ezer ember reakciói – a jubileumi Animeconon:

[Tovább olvasom…]

A fiú és a szörnyeteg elemzés & játék!

Írta: 3 hozzászólás

Hova tud menekülni egy magára hagyott fiú abból a vilagból, ami semmilyen használható apamintát nem tud felmutatni?

Mamoru Hosoda nem előszor keresi erre a kérdésre a választ a filmjeivel, de A fiú és a szörnyeteg esetében most először szentel teljes filmet a témának.

A film magyar premierje alkalmából a Filmvilág felkért, hogy írjak egy portrét Hosodáról, Az idő felett járó lány-tól a Summer Wars-on és a Wolf Children-en át a legfrissebbig. Meg is jelent ez a szám, kapható az újságosoknál, és ennek örömére a cikk alján nyereményjátékot hirdetek, aminek keretében 5 példányt sorsolok az mostani számból, a főnyeremény pedig egy 1 éves Filmvilág-előfizetés!

a-fiu-es-a-szornyeteg-screenshot-1

De kezdjük az elején. Anime megy moziban Magyarországon!

Ennek sosem lehet eléggé örülni. A Szél támad ota nem volt moziforgalmazásban anime itthon es mint akkor, most is arra kapacitálok mindenkit, hogy menjen el es nézze meg. Hosoda tájai egyszerűen annyira magukba szívnak, hogy történet nélkül csak a tájképeket önmagukban is el tudnám nézegetni órákig. Egy monitor egyszerűen nem tudja visszaadni az élményt (és kivételesen még a torrent sincs kint a bemutató idején konkurenciának).

Még tavaly év végén, az Anilogue fesztivál keretei között néztük meg a filmet a csapatommal és tartottunk utána egy több órás vitapartit az Uránia mozi melletti kis pizzázóban arról, hogy hozza-e A fiú és a szörnyeteg a korábbi Hosoda-filmek szintjét. A konszenzus: simán. Legalább egyszer érdemes megnézni.

Szokás szerint nem kritika következik — mindenkinek az egyéni döntése, hogy mennyire tetszik neki a film. Az alábbi gyorselemzésben így azt olvashatjátok, hogy mi az a három szempont, amiben más, és újszerű ez a film.

1. Hosoda ráfejleszt a korábbi filmjeire

A fiú és a szörnyeteg nem közvetlenül összehasonlítható Hosoda többi filmjével. Arról van szó, hogy mindegyik filmjében másra figyel, és annak rendeli alá a cselekményét. Az idő felett járó lány történetét a főszereplő lány belső útja határozza meg, a valódi idő múlása tökéletesen független tőle; a Summer Wars cselekményét folyamatosan és azonnali jelleggel a szereplők akciói és reakciói pörgetik; a Wolf Children pedig kisebb-nagyobb ugrásokkal, de időrendben halad előre és a nagyobb történetegységeket a farkasgyerekek adott életkori alaphelyzete szabja meg.

Hosoda mindegyik filmje minimum két műfaj jegyeit hordozza egyszerre. Az idő felett járó lány könnyed sci-fi beütésű romantikus útkereső film (ez már kapásból három). A Summer Wars hidegháborús hackeres harcos kártyajátékos shōnen egy csipet családi drámával. A Wolf Children kortárs társadalmi kommentár, vidékfelfedező film (mint a Totoro) és tinidráma keveréke egy felnövéstörténetes identitásválsággal.

A fiú és a szörnyeteg ezen az úton halad tovább. Ismerősek lehetnek a japán fiúkaland-műfaj elemei: a kortárs világból a misztikusba átlépés, a hagyományos harcművészeti oktatás, a jellemző személyiségű vándor szerzetes karakterek. De kapunk mellé családi drámát, apa-terápiát is és társadalmi beilleszkedési fejlődéstörténetet — ami ráadásul nem is kisebb hangsúllyal szerepel, mint a kaland-cselekmény, hanem ezek egymás tükörképei. [Tovább olvasom…]

Nem tetszett a Földtenger varázslója? Miyazakinak se

Írta: 6 hozzászólás

A Földtenger varázslója minden valószínűség szerint a legfurcsább Ghibli-film.

  1. Nem igazán van fogalma, mit kezdjen a hőseivel.
  2. Feldob egy csomó történetszálat, aztán nem foglalkozik velük.
  3. Van benne dalbetét, de nagyjából öt versszakkal hosszabb, mint az szükséges lenne.
  4. Sárkány van a plakáton, de a filmben összesen 2 percig van sárkány. (A két órás film sárkánytartalma kevesebb, mint 1 százalék.)
  5. És rettenetesen sok időt töltenek földműveléssel.

foldtenger_01_foldmuveles

„Kinek kell kaland, ha van kapa!” — nem létező közmondás

(Azt nem írtam furcsaságnak, hogy eltérnek az eredeti Ursula Le Guin könyvektől, mert az összes Ghibli-adaptáció jócskán eltér a forrásmunkától, de ez általában nem jelent problémát, ld. Howl.)

Általában nem vagyok ellene a lassú filmeknek, Tarkovszkij Sztalkerje az egyik kedvenc filmem a maga három órás futamidejével és nagyon kevés dialógjával, és a 2001: Űrodüsszeiát is bárhányszor meg tudom nézni, ha elég nagy a képernyő (idén, amikor visszahozták a moziba, kétszer láttam egy héten belül, mert annyira erős volt úgy). A Földtenger varázslója viszont azok közé a lassúfilmek közé tartozik, ahol a lassúságot nem kárpótolja hangulat, amitől bele lehetne süppedni (mint Tarkovszkijnál az, hogy mintha ő mondaná meg az orosz tájnak, hogy mit csináljon a felvételen), vagy tartalom, ami kitöltené (mint Kubricknál a végtelenségig kidolgozott állóképek). Egyszer úgy néztük társaságban a Földtengert, hogy egy ponton másfél, majd kétszeres sebességre állítottam a lejátszást. Nem tapasztaltunk változást.

Magát a filmet én nem gyakran szoktam elővenni se előadáson, se máshol, mert annyi sokkal jobb Ghibli-film van, amikről inkább érdemes beszélni, ha már alkalom adódik rá. Egyfelől azonban a gyenge filmeknek megvan az az előnye, hogy jól lehet rajtuk bemutatni, hogy mi megy félre, és — például ha valaki írónak vagy filmesnek tanul — milyen hibák vannak, amikből tanulni lehet. Mindemellett a Földtenger varázslója egy remek alkalom betekinteni nem csak a Studio Ghibli, de egy kicsit a japán társadalom kulisszái mögé is — ami ezzel a filmmel történt, sokat vetít előre abból is, hogy Miyazaki visszavonulása óta miért áll ott tárt karokkal a stúdió.

Úgyhogy játsszuk azt, hogy először elmondom a sztorit, aztán visszaugrok az időben 1500 évet, aztán elmagyarázom, hogy mi köze a kettőnek egymáshoz. Mehet? [Tovább olvasom…]

ShoujoCon nyereményjáték megfejtés és nyertesek

Írta: Szólj hozzá!

Shoujo Con Cosplay Group feat. Sailor Moon Chibi Moon Utena Nana

(Ha valaha lesz együttesem, ilyesmi lesz a borítón.)

A múlt héten nyereményjátékot hirdettem öt párosjegyért a jövő hétvégi ShōjoConra.

Most sorsoltam, és mindjárt el is árulom a nyerteseket.

De előbb a megfejtés.

A kérdés az volt, hogy a múlt heti Shoujo Con helyszínbejáró videóban melyik animéből nem szerepelt karakter.

Úgyhogy a hajtás után lássuk, kiket rejtettünk el fondorlatosan a háttérben: [Tovább olvasom…]

Liza, a kitsune? Japán rókatündér-mitológia [+VIDEÓ]

Írta: 6 hozzászólás

– Te… ebben most melyik volt a rókatündér? 

A végefőcím kifutása után japán ismerősöm kérdése óvatos volt, de őszinte.

– Hát a Liza – mondtam meglepetten.

– Az a kedves lány? Tényleg? Dehát a rókatündér egy jóságos lény, nem bánt az senkit!

Én akkor láttam másodszor a Liza, a rókatündért. Miután teljesen odavoltam tőle első nézésre, mindenképp el akartam rá vinni valakit, aki a forráskultúrából tud nekem visszajelezni, hogy mennyire pontos ennek a japán mitológiai lénynek a friss magyar feldolgozása. Pár dologtól eltekintve én úgy gondoltam, eléggé.

Úgyhogy nagyon felcsigázott ez az ellentmondás. Hazafele úton hosszasan beszélgettünk az ismerősöm gyerekkori rókatündér-történeteiről, Inari termékenység-istennőről, élet és halál összefonódásáról. (Szóval amin egy Magyarországon átutazó japán turistával általában beszélget az ember.)

Én pedig elkezdtem utánajárni a japán rókatündérnek, meg úgy általában a rókamitológiának, és közben rátaláltam:

  • hogy a róka melyik mitológiai őstípusnak az egyik alfaja
  • hogy mitől különleges a japán rókatündér-figura
  • hogy melyik az a helyi mítosz, amibe Ujj-Mészáros Károly rendező a japán útja alatt botlott, és amire a Liza, a rókatündér mitológiáját alapozta
  • hogy mindezek alapján kitsune-e Liza, vagy valami egészen más?

Ha csak a Liza film-mitológiája érdekel, akkor tekerj lejjebb a poszt második felére. Mindenki másnak pedig öveket becsatolni, és jöhet a róka! (Ez most nem feltétlenül a legjobb szóválasztás volt.)

Évek óta tudtam róla, hogy készül a Liza, a rókatündér, és őszinte leszek: nagyon féltem ettől a filmtől. Bennem volt a reflex: ha egy nyugati filmben előkerül egy vagy több elem valamelyik távol-keleti kultúrából, az jó esetben félreértve, rossz esetben szándékosan átalakítva, lebutítva, „nyugatosítva”, hogy a fejekben elképzelt tizenhárom éves amerikai tinédzserfiúk is megértsék, amit látnak.

Az elmúlt egy-két évtizedben kezdtek csak megjelenni azok a filmek, hellyel-közzel, amiken látszik, hogy a készítői tisztelettel bánnak azzal a kultúrával, amit beemelnek a történetükbe. Sőt, akik aktívan törekszenek arra, hogy hitelesen vegyék át, amit átvesznek — sőt, megértsék azt, amit átvesznek, mielőtt átveszik.

Legnagyobb meglepetésemre a Lizában mindez megvolt.

Nem Japán sztereotip, „egzotikus” elemeiből csinált tablót, megjelent Japán régi és új (majdnem-új) arca is, az átvételek pedig (kis kivétellel) teljesen hitelesek voltak. Sőt, maga a film is egy kicsit úgy játszódott le, mint egy tinilányoknak célzott fantasztikus elemekkel tarkított shōjo és egy felnőtt női közönségnek célzott, realista josei történet keveréke: minden más mellett a Liza a felnőtt világba kilépve a helyét kereső és megtaláló nő története (ahol némi áthallással a „felnőtt világ” a rendszerváltás utáni Magyarország). És külön plusz, hogy messze a romantikus film mostanra teljesen begyöpösödött, Adam Sandler-dominálta vidékeitől, hiába javarészt a férfiak körül forog Liza világa, az végeredményben csak az a pont, amin keresztül kilép a világba és a saját lábára áll.

És mindez alatt ott mocorog egy jól felépített mitológia, központjában a kultúrák tucatjaiban, világszerte előforduló róka-alakkal.

Ássunk bele. [Tovább olvasom…]